1 fejezet
Tüzétol Foglyul
Ejtve
1997 májusának elején elköszöntem, La Plata városában élo
gyülekezetemtol, és így szóltam hozzájuk: "Egy hét múlva
találkozunk. Meglátogatom addig az egyesült államokbeli ébredés néhány
helyszínét, és hírt hozok majd arról, mit végez ott az Úr." A Buenos
Aires tartományának fovárosában egy élo és növekvo gyülekezet
pásztoraként alapvetoen úgy éreztem, hogy jól végzem az Úrtól kapott
feladatokat, és azt gondoltam, hogy az egyetlen dolog, ami szolgálatom
erosítéséhez szükséges, az, hogy O megérintsen az ébredés e helyein. Ám
szívemben folyamatosan nyugtalanított egy könyörgés; egy különös
imádság, amit az elmúlt hónapokban nem sikerült kiverni a fejembol. Több
ízben, amikor térdeimre borultam le Isten elott, hallottam magamat a
következoket mondani: "Uram, ha nem adsz újabb ébredést, inkább
meghalok, akkor inkább nem élek tovább!" Ilyenkor megróttam lelkemet,
hiszen három gyermekem is van, és egy csodálatos feleségem. Azonkívül
pedig a szolgálat sem ment olyan rosszul, így hát ezt gondoltam: "Nem
imádkozhatok így, hiszen az Úr még a végén válaszol, és magával visz!"
Azonban másnap újra azon kaptam magam, hogy ismét ugyanazért imádkozom.
Ekkor értettem meg, hogy a Szent Szellem helyezte ezt a terhet a szívemre az
ébredésért; szent éhséget támasztott bennem az Úr iránt. John Knox,
skót prédikátor szokta így mondani: "Uram, add nekem Skóciát, vagy
meghalok!" Másokhoz hasonlóan én is könyörögtem az ébredésért, de
nem készültem fel arra, hogy eljöjjön. A floridai Pensacolába utaztam, hogy
az Assemblies of God (Isten Gyülekezetei) Brownsville-i gyülekezetében
tanúja legyek az ottani ébredésnek. Ennek a gyülekezetnek a rohamos
növekedése 1995-ben, "apák napján" vette kezdetét. Ettol a
naptól fogva hárommilliónál is többen voltak részesei az ébredésnek, és
több százezer ember újult meg, vagy adta át életét Krisztusnak. Ezt az
ébredést elsosorban a bunbánatra való eroteljes felhívás jellemzi. Nem
estem kétségbe attól, amit Pensacolában láttam. Megerosödtem az Úrban,
áldással és dicsoséggel teljes órákat éltem át; ott voltam, amikor több
ezer ember jött össze azért, hogy Krisztussal találkozzon. Csodálatos
élménnyel gazdagodtam Pensacolában, és úgy éreztem, Isten megérintett.
Ám arról fogalmam sem volt, milyen erovel tette! Miután egy éjszakát
Pensacolában töltöttem, másnap reggel igen korán elindultam az indianai
Elkhartba, ahol feleségem családja él, és ahol az egyesült államokbeli
szolgálati irodánk is található.
SIETSÉGBEN A KÖVETKEZO ELOADÁSRA
Pénteken érkeztem Elkhartba, s immár helyreállítva és megújulva
éreztem magamat. 1997. május 18-án, vasárnap reggel elindultam, hogy
röviden köszöntsem a Zion Chapel gyülekezetet, ahová egyesült államokbeli
tartózkodásunk ideje alatt mi is jártunk. A reggeli rendtartás szerint csak
néhány perc volt számomra kijelölve, mert utánam még másik látogató is
prédikált. Tehát azt várták, hogy hamar távozom, és gyorsan átmegyek egy
másik gyülekezetbe is prédikálni. Azt azonban nem is sejtettem, hogy az Úr
aznapra egészen másmilyen terveket készített számomra. Elmondtam
köszöntésemet, és ekkor a pásztor, Steve Chupp így szólt: "Megkérjük
Sergio pásztort, álljon középre, hogy imádkozhassunk érte, mielott átmegy
a Maranatha Fellowshipbe szolgálni: így átviheti hozzájuk is a tüzet."
E szavak után megkért néhány fiatalt, hogy imádkozzanak értem. (Te is jól
tudod, szeretett testvérem, milyen veszedelmesek is a fiatalok, amikor Isten
használja oket…) Ekkor több ifjú nagy nyugalommal elkezdett értem
imádkozni, miközben én az oltárral szemben, épp az emelvény elott álltam.
Egészen eddig a pillanatig minden a rendes kerékvágásban haladt, a
gyülekezeti rendnek megfeleloen. Behunytam a szemeimet, miközben az ifjak
elkezdték az imádságot; nem foglalkoztatott sem az ébredés, sem semmi
hasonló, inkább kissé aggódtam, hogy idoben odaérjek a másik gyülekezetbe
szolgálni. Ám váratlanul, akaratomon kívül, a kezeim reszketni kezdtek, és
nem voltam képes ellenorzésem alatt tartani oket. Egy, az Assemblies of God-hoz
tartozó gyülekezetben nottem fel. Édesapám, Alberto Scataglini megbecsült
vezeto volt az argentin gyülekezetekben, felekezetének fofelügyelojeként
szolgált, és számos más funkciót is betöltött. A mi gyülekezetünkben -
és különösen az édesapámtól tanultak alapján - ha egy pásztor fönt van
a szószéken, az o kezében futnak össze a szálak. Persze, hagyjuk, hogy az
Úr használjon minket, ám nem engedhetjük meg, hogy a dolgok kicsússzanak
ellenorzésünk alól. Ahogyan édesapám szokta mondani: "Ha a pásztor
elveszti a fejét, mi lesz a gyülekezet többi tagjával?" Bölcs tanács
ez. Ám ebben a helyzetben, életemben eloször olyasvalami történt velem a
szószéken, amit nem tudtam kontrollálni. Azt gondoltam: "Ennek itt nincs
helye!". Kinyitottam a szemem, és a velem szemben lévo gyülekezetre
néztem: rajtam kívül senki másnak nem remegtek a kezei. Eroteljesen
összeszorítottam a kezeimet, megpróbáltam így megállítani ezt a
reszketést, ám ekkor már az egész testem remegni kezdett! Emlékszem,
összeszorítottam térdeimet, és hiábavalóan kísérleteztem, hogy
megpróbáljak szilárdan állni, és végre megfékezzem az egész testemet
átjáró reszketést. Ekkor estem le a földre. Valami egészen különös
dolog történt velem, és így szóltam magamban: "Ennek nincs semmi
értelme; föl kell állnom!" A földön feküdtem, és fékezhetetlenül
reszkettem. Ránéztem a gyülekezetre, ok pedig engem néztek. Már senki nem
imádkozott, teljes volt a csönd! A pásztor éneklésre hívta oket. Azt
hiszem, nem igazán tudták, mit kezdjenek velem. Egyik pillanatban sírtam, a
másikban nevettem. Egyszerre éreztem magam nyomorultnak, meglepettnek és
tökéletesen boldognak. Azt gondoltam: "El kell tunnöm innen!".
Háromszor próbáltam meg talpra állni, harmadjára a gyülekezet vezetoi
segítettek, hogy föl tudjak állni. A segédlelkész tartott, míg a pásztor
lehozott a szószékrol, és megállt mellettem. Zokogva így szóltam hozzá:
"Pásztor, ne engedje, hogy megszakítsam ezt az összejövetelt; kérem,
vigyen ki innen!" De a pásztor a vállamra tette a kezét és ezt mondta:
"Nem szakítasz félbe semmit, testvérem. Ez Isten jelenléte."
Egyszeru szavai szinte megsimogatták a lelkemet. Végezetül két ember
segített a járásban. Azt gondoltam, egy jól elkülönített helyre vezetnek
majd, hiszen kétségbeesetten vágytam arra, hogy kettesben maradjak Istennel.
Ám nekik az a buta ötletük támadt, hogy az elso sorba ültessenek. Tovább
reszkettem, és szinte percenként leestem a földre. Ilyenkor rendszerint
valakinek föl kellett emelnie, és felültetnie a székre. Ekkor kiáltozni
kezdtem. Mivel épp nálam volt a kendom, befogtam vele a számat és azt
mondtam magamnak: "Nem szakíthatom félbe ezt az összejövetelt!"
Minden tolem telhetot megtettem, hogy megfékezzem magam, ám minél jobban
próbáltam, annál erosebbek voltak a Szent Szellem hullámai, amelyek
elborítottak engem. Kis idovel késobb tanultam meg, hogy amit tapasztaltam,
Isten tüze volt. Amint azt már a bevezetoben említettem, ez a szent tuz nem
más, mint az a közvetlen isteni érintés, amely arra ösztönöz, hogy
gyulöljük a bunt, és szeressük a tisztaságot; teszi ezt pedig azzal a
céllal, hogy lelkeket nyerjünk meg Isten országa számára. Olyan, emészto
szenvedély ez, amely elvégzi bennünk, hogy Istent teljes szívünkbol, teljes
lelkünkbol, teljes elménkbol és teljes eronkbol szeressük. E napon
valóságosan is éreztem, hogy a dicsoség hullámai elborították testemet.
Isten dicsosége volt jelen. Abban a pillanatban nem tudtam, hogyan is
viszonyuljak hozzá, ám most már tudom, hogy Isten tüze nagyon is a Biblia
szerinti. Amikor Keresztelo János Krisztus útját készítette, utalt már a
tuz keresztségére, amikor ezt mondta:
Én ugyan vízzel keresztellek titeket megtérésre, de aki
utánam jo, erosebb nálamnál, akinek saruját hordozni sem vagyok méltó; o
Szent Lélekkel és tuzzel keresztel majd titeket. (Mt 3,11)
A következo versben János azt mondja:
Akinek szóró lapát van az o kezében, és megtisztítja az
o szérujét; és az o gabonáját csurbe takarítja, a polyvát pedig megégeti
olthatatlan tuzzel. (Mt 3,12)
Az O tüze szent tuz; nem alszik el és megégeti az életünkben lévo bunt.
Akik nem vetik alá magukat az O tüzének, teljességgel meg fognak égni, mint
az apró szalma. Lángja égni fog - vagy megtisztításunkra, vagy pedig
ítéletünkre.
APÓSOMÉKKAL SZEMBEKERÜLVE
Anélkül, hogy engedélyt kért volna tolem, valaki bement a gyülekezet
irodájába és fölhívta annak a gyülekezetnek a pásztorát, ahol késobb
prédikáltam volna, és ezt mondta neki: "Úgy tunik, hogy testvérünk
nem fog ma tudni közöttetek szolgálni." Két hetembe került, míg
végre eljutottam abba a gyülekezetbe prédikálni! Miközben az elso sorban a
székembe süllyedtem, azt gondoltam: "Ó, milyen csodálatos Isten
hatalmának ez a hulláma! Bizonyos vagyok abban, hogy ma reggel erovel fogok
prédikálni!" Észre sem vettem, hogy idoközben másfél óra telt el. A
szolgálat vége felé a pásztor odajött hozzám, fölsegített, és elém
tette a mikrofont, mivel azt akarta, hogy szolgáljak egy keveset a
gyülekezetnek. Amikor megpróbáltam szólni, ráeszméltem, hogy nem beszélek
helyesen. Jól tudom, hogy spanyol akcentussal beszélem az angolt, ám ez még
annál is szörnyubben sikerült. Néhányan odajöttek hozzám, hogy
imádkozzak értük, és azt vettem észre, hogy imádságom után néhányan
éppen úgy reszkettek, mint én. Megrémültem; túl sok volt mindez egyetlen
napra. Ezután egy atyafi kissé kellemetlen kérdést tett fel nekem: "Testvér,
szüksége van valakire, aki hazavinné?" Azt feleltem neki: "Igen,
attól tartok, szükségem lesz rá." Bérelt autóm volt ugyanis, és ez a
testvér elvitt vele hazáig. Egyetlen imádság volt bennem, mikor apósomék
házához értünk. Miközben továbbra is reszkettem, sírtam és nevettem,
így imádkoztam: "Uram, kérlek, ne engedd, hogy apósomék ebben az
állapotban lássanak!" Azért imádkoztam, hogy lehetoleg ne legyenek
otthon, amikor megérkezek. Valóban nagyon könyörögtem ezért. Engedjék meg,
hogy megmagyarázzam: apósomék keresztények és szeretik az Urat. Hiszem,
hogy ugyanannak a mennyei Királyságnak vagyunk a lakosai, de különbözo
városrészben lakunk; az évek során felgyult közöttünk némi teológiai
feszültség. Így imádkoztam hát: "Uram, ne engedd, hogy ez szakadást
okozzon közöttünk!" Amikor kinyitottuk a lakásajtót, apósomék ott
álltak velem szemben. Nem tudtam rendesen járni, és a testvér, aki
hazahozott, tartott engem, hogy el ne essek. Nem tudtam teljesen érthetoen
beszélni sem, de emlékszem, hogy ezt mondtam anyósomnak: "Mama, ne
aggódj, jól vagyok. De kérlek, ne nézz rám!" Anyósom azonnal az ég
felé emelte kezeit, és sírva fakadt; majd elkezdte Istent dicsoíteni,
azután háromnapos böjtbe kezdett. Amikor pedig szobám felé tartottam,
meglepetésemre hallottam, hogy így kiált: "Ez az, amire
gyülekezeteinknek szüksége van!" A gyülekezeti testvér beszélni
kezdett velük, elmesélte, mi történt, közben lehetoségem volt eljutnom
szobámig. Nem voltam képes járni, csak vonszoltam magam, szinte másztam.
Lassan jutottam egyre följebb a lépcson. Végül felértem második emeleti
szobámba, és magamra zártam az ajtót. Milyen boldog voltam, hogy végre
egyedül lehetek! Továbbra is reszkettem és sírtam, anélkül, hogy tudtam
volna, mi is történik velem. Két órával késobb azonban ezek a tünetek
teljesen megszuntek, és minden visszazökkent a régi kerékvágásba, nem
remegtem többet. Azt gondoltam: "Sok mindenrol kell majd mesélnem, La
Plata-i gyülekezetemnek." Akkor még úgy hittem, különös
tapasztalataim ezzel véget értek.
NEM PUSZTÁN ÉRINTÉS VOLT, HANEM ÁTALAKULÁS
Mivel úgy gondoltam, ismét rendben vagyok, lementem, hogy elmagyarázzam
apósoméknak a történteket. Azonban mielott még ezt megtehettem volna,
anyósom elém tett egy tál ételt, és így szólt: "Milyen csodálatos
az Úr!" Amikor ezt mondta, éreztem, hogy Isten dicsosége újra rám
nehezedik. Hátraestem a földön, és elkezdtem remegni. Azután, ismét a
lépcsok felé kezdtem vonszolni magam, hogy szobámba juthassak. Mindeközben
meg kellett volna beszélnem egy másik környékbeli pásztorral is, hogy mikor
menjek szolgálni a gyülekezetébe, de még egy telefont sem voltam képes
elintézni. Azt gondoltam: "Uram, ha ez a tuz Toled van, miért nem engeded,
hogy elvégezzem a munkámat? Nagyon elfoglalt vagyok, sokkal elfoglaltabb, mint
eddig bármikor." Íróasztalomon rettento hosszú listája várt
mindazoknak a tennivalóknak, amelyek mind-mind reám vártak. Ráadásul a
repülojegy is drága volt, és éreztem, az a felelosségem, hogy elvégezzem a
dolgaimat. Ránéztem a listára, a lista pedig visszanézett rám. Arra
vágytam, hogy idomet az Úr szolgálatába állítsam; ám úgy látszott, az
Úrnak más tervei voltak velem. Ot, cseppet sem érdekelte a határidonaplóm,
s mi több, teljesen meghiúsította a benne tervezetteket. Azon az estén olyan
gyulésre mentem, amelyen több felekezet is részt vett. A hátsó sorok
egyikébe ültem, amikor hirtelen az Úr jelenléte ismét rám nehezedett, és
ellenorizhetetlenül remegni kezdtem. Azt mondtam magamban: "Nem tudom, mit
fognak szólni az emberek, ha ez megint elkezdodik!" Így aztán kirohantam
a kocsimba, és tovább reszkettem, miközben egyik településtol a másikig
hajtottam. Csak arra vágytam, hogy újra apósomék házához érjek, és ott
elrejtozhessek.
*****
Az Urat cseppet sem érdekelte a határidonaplóm: teljesen meghiúsította a
benne tervezetteket!
*****
A következo napon Isten jelenléte még sokkal hatalmasabb volt. Reggel
hét órakor elkezdtem kivasalni az ingemet, mert el akartam menni, hogy végre
elvégezzem azokat a feladatokat, amelyeket Isten ügyében el kellett végeznem;
de nem fejezhettem be a vasalást csaknem délután háromig, mert mialatt
vasaltam, Isten dicsosége betöltötte a szobát és én a földre estem és
imádtam Ot.
JELENLÉTÉNEK MEGNYILVÁNULÁSA
Isten nem olyan, mint mi: sokkal hatalmasabb, ezért nem eroltetheto bele
régi sablonjainkba. Ezért történhet, hogy nem áradhat ki az életedben a
Szent Szellem, ha megorzöd azt a bizonyos "régi tömlo"-t. A Szellem
új bora csak új tömlobe ömölhet. Ha már nagyon belegyökereztél régi
szokásaidba és életmódodba, akkor eljön a Szent Szellem, s össze fogja
törni a régit. Az új tömlok mindig különbözok, mert képesek a
tágulásra. Az Úr sokaknak közületek különleges rugalmasságot fog adni a
Szent Szellem számára. Akkor azt fogod mondani: "Uram, én ki tudok
nyílni, nem számít, hogy több vagyok 40, 50, vagy 60 évesnél: szívemben
van elég hely a Te akaratod számára." A Máté 3,11-ben ez áll: "o
Szent Szellemmel és tuzzel keresztel majd titeket." Annyi ember van, aki
ezt mondja: "Áh, én már 5 évvel ezelott megkaptam a Szent Szellemet."
Hiszem, hogy a Szent Szellem akkor vesz lakozást szíveinkben, amikor
befogadjuk Jézust: ez a kezdet. Jelenléte velünk van. Nem lehetnénk
keresztények a Szelleme nélkül. Azonban még csak ezután következik a Szent
Szellem keresztsége. Amikor befogadjuk Krisztust, a Szent Szellem lakozást
vesz bennünk. Amikor pedig részesei leszünk a Szellem keresztségének, a
Szellem kiárad és túlcsordul rajtunk keresztül. Sok külso megnyilvánulása
lehet ennek, attól függoen, hogy Isten hogy akarja; de a biztos külso
bizonyosság: az ero a bizonyságtételre (lásd ApCsel 1,8), és megújult
szenvedély Isten és a lelkek felé. Valahogyan elkövettük azt a hibát, hogy
elválasztottuk a Szent Szellem keresztségét a Szent Szellem tüzétol.
Emlékeznünk kell Keresztelo János szavaira, aki nem választotta ketté ezt a
két dolgot, hanem azt mondta, hogy Jézus Szent Szellemmel és tuzzel keresztel
meg bennünket. Az egyik együtt jár a másikkal. Arra vagyunk teremtve, hogy
nagy tetteket hajtsunk végre Isten ügyéért, és szent szenvedélytol
áthatott életet éljünk. Sok keresztény nem terem gyümölcsöt, mert így
gondolkodik: "Megkaptam a Szent Szellemet, de nincs tüzem. Nincs meg
bennem a tuz a népek, a városom, vagy elveszett családtagjaim felé."
Testvéreim, O olyan hatalmasan munkálkodik, mint eddig még soha, és
kinyilatkoztatja magát jelek, csodák és erok megnyilvánulása által. Úgy
hiszem, hogy a Szent Szellem tegnap, ma, és holnap is ugyanaz, de O dönti el,
hogyan kívánja kijelenteni Önmagát népének. Megmutathatja magát a kenet
egy csodálatos folyama által, de akár Isten vad tüze által is. O van a
földrengésben, de benne van a csendes szélsusogásban is. A kenet
gyönyöruséges, és úgy lehet leírni, mint azoknak az ajándékoknak és
kegyelemnek a forrását, amelyeket Isten nekünk készített. Ez nem más, mint
Isten kézzelfogható jelenléte, hogy betölthessük szolgálatunkat. A tuz
azonban vad, és mindent felemészt, amid csak van! A tuz lángra gyújtja a
kenetet, és arra indít minket, hogy a szentség magasabb szintjeire jussunk
el. A tuz hatalmat ad nekünk; a kenet ellát bennünket. Isten dönti el,
hogyan kíván megnyilatkozni, de kétségtelen, hogy az Úr viszonya
egyházával ezekben a napokban erosebb, mint máskor. Jézus Krisztus
Menyasszonya már csaknem teljesen kész a Volegény fogadására. A Szent
Szellem az utolsó ráncokat vasalja ki éppen, az utolsó foltokat tisztítja
már a fehér ruhán. Szépséges Egyházat készít elo a nagy esküvore,
amelyet Egyháza és a mi Megváltónk, Jézus Krisztus köt majd! Készen
állsz arra, hogy a Szent Szellem terveid közé nyúljon, és azt tegye, amit
jónak lát? Néha azt mondjuk: "Uram, változtasd meg az életemet, de ne
érj hozzá a szokásaimhoz. Ne lépj biztonságot adó területeimre sem. Ez
itt az én kényelmesen bebútorozott világom, és nem szeretném, ha
túlságosan közel jönnél." A baj csak akkor jelentkezik, ha
ébredésért könyörögsz, és a végén megkapod! Az Úr erovel kíván
leszállni minden emberre. Mindnyájunkra. Ám ehhez hagynunk kell, hogy a Szent
Szellem elvégezze feladatát, méghozzá a maga módján és a maga idejében,
mert a Mindenható Isten az Úr!
|