1 fejezet

Tüzétol Foglyul
Ejtve

1997 májusának elején elköszöntem, La Plata városában élo gyülekezetemtol, és így szóltam hozzájuk: "Egy hét múlva találkozunk. Meglátogatom addig az egyesült államokbeli ébredés néhány helyszínét, és hírt hozok majd arról, mit végez ott az Úr." A Buenos Aires tartományának fovárosában egy élo és növekvo gyülekezet pásztoraként alapvetoen úgy éreztem, hogy jól végzem az Úrtól kapott feladatokat, és azt gondoltam, hogy az egyetlen dolog, ami szolgálatom erosítéséhez szükséges, az, hogy O megérintsen az ébredés e helyein. Ám szívemben folyamatosan nyugtalanított egy könyörgés; egy különös imádság, amit az elmúlt hónapokban nem sikerült kiverni a fejembol. Több ízben, amikor térdeimre borultam le Isten elott, hallottam magamat a következoket mondani: "Uram, ha nem adsz újabb ébredést, inkább meghalok, akkor inkább nem élek tovább!" Ilyenkor megróttam lelkemet, hiszen három gyermekem is van, és egy csodálatos feleségem. Azonkívül pedig a szolgálat sem ment olyan rosszul, így hát ezt gondoltam: "Nem imádkozhatok így, hiszen az Úr még a végén válaszol, és magával visz!" Azonban másnap újra azon kaptam magam, hogy ismét ugyanazért imádkozom. Ekkor értettem meg, hogy a Szent Szellem helyezte ezt a terhet a szívemre az ébredésért; szent éhséget támasztott bennem az Úr iránt. John Knox, skót prédikátor szokta így mondani: "Uram, add nekem Skóciát, vagy meghalok!" Másokhoz hasonlóan én is könyörögtem az ébredésért, de nem készültem fel arra, hogy eljöjjön. A floridai Pensacolába utaztam, hogy az Assemblies of God (Isten Gyülekezetei) Brownsville-i gyülekezetében tanúja legyek az ottani ébredésnek. Ennek a gyülekezetnek a rohamos növekedése 1995-ben, "apák napján" vette kezdetét. Ettol a naptól fogva hárommilliónál is többen voltak részesei az ébredésnek, és több százezer ember újult meg, vagy adta át életét Krisztusnak. Ezt az ébredést elsosorban a bunbánatra való eroteljes felhívás jellemzi. Nem estem kétségbe attól, amit Pensacolában láttam. Megerosödtem az Úrban, áldással és dicsoséggel teljes órákat éltem át; ott voltam, amikor több ezer ember jött össze azért, hogy Krisztussal találkozzon. Csodálatos élménnyel gazdagodtam Pensacolában, és úgy éreztem, Isten megérintett. Ám arról fogalmam sem volt, milyen erovel tette! Miután egy éjszakát Pensacolában töltöttem, másnap reggel igen korán elindultam az indianai Elkhartba, ahol feleségem családja él, és ahol az egyesült államokbeli szolgálati irodánk is található.

SIETSÉGBEN A KÖVETKEZO ELOADÁSRA

Pénteken érkeztem Elkhartba, s immár helyreállítva és megújulva éreztem magamat. 1997. május 18-án, vasárnap reggel elindultam, hogy röviden köszöntsem a Zion Chapel gyülekezetet, ahová egyesült államokbeli tartózkodásunk ideje alatt mi is jártunk. A reggeli rendtartás szerint csak néhány perc volt számomra kijelölve, mert utánam még másik látogató is prédikált. Tehát azt várták, hogy hamar távozom, és gyorsan átmegyek egy másik gyülekezetbe is prédikálni. Azt azonban nem is sejtettem, hogy az Úr aznapra egészen másmilyen terveket készített számomra. Elmondtam köszöntésemet, és ekkor a pásztor, Steve Chupp így szólt: "Megkérjük Sergio pásztort, álljon középre, hogy imádkozhassunk érte, mielott átmegy a Maranatha Fellowshipbe szolgálni: így átviheti hozzájuk is a tüzet." E szavak után megkért néhány fiatalt, hogy imádkozzanak értem. (Te is jól tudod, szeretett testvérem, milyen veszedelmesek is a fiatalok, amikor Isten használja oket…) Ekkor több ifjú nagy nyugalommal elkezdett értem imádkozni, miközben én az oltárral szemben, épp az emelvény elott álltam. Egészen eddig a pillanatig minden a rendes kerékvágásban haladt, a gyülekezeti rendnek megfeleloen. Behunytam a szemeimet, miközben az ifjak elkezdték az imádságot; nem foglalkoztatott sem az ébredés, sem semmi hasonló, inkább kissé aggódtam, hogy idoben odaérjek a másik gyülekezetbe szolgálni. Ám váratlanul, akaratomon kívül, a kezeim reszketni kezdtek, és nem voltam képes ellenorzésem alatt tartani oket. Egy, az Assemblies of God-hoz tartozó gyülekezetben nottem fel. Édesapám, Alberto Scataglini megbecsült vezeto volt az argentin gyülekezetekben, felekezetének fofelügyelojeként szolgált, és számos más funkciót is betöltött. A mi gyülekezetünkben - és különösen az édesapámtól tanultak alapján - ha egy pásztor fönt van a szószéken, az o kezében futnak össze a szálak. Persze, hagyjuk, hogy az Úr használjon minket, ám nem engedhetjük meg, hogy a dolgok kicsússzanak ellenorzésünk alól. Ahogyan édesapám szokta mondani: "Ha a pásztor elveszti a fejét, mi lesz a gyülekezet többi tagjával?" Bölcs tanács ez. Ám ebben a helyzetben, életemben eloször olyasvalami történt velem a szószéken, amit nem tudtam kontrollálni. Azt gondoltam: "Ennek itt nincs helye!". Kinyitottam a szemem, és a velem szemben lévo gyülekezetre néztem: rajtam kívül senki másnak nem remegtek a kezei. Eroteljesen összeszorítottam a kezeimet, megpróbáltam így megállítani ezt a reszketést, ám ekkor már az egész testem remegni kezdett! Emlékszem, összeszorítottam térdeimet, és hiábavalóan kísérleteztem, hogy megpróbáljak szilárdan állni, és végre megfékezzem az egész testemet átjáró reszketést. Ekkor estem le a földre. Valami egészen különös dolog történt velem, és így szóltam magamban: "Ennek nincs semmi értelme; föl kell állnom!" A földön feküdtem, és fékezhetetlenül reszkettem. Ránéztem a gyülekezetre, ok pedig engem néztek. Már senki nem imádkozott, teljes volt a csönd! A pásztor éneklésre hívta oket. Azt hiszem, nem igazán tudták, mit kezdjenek velem. Egyik pillanatban sírtam, a másikban nevettem. Egyszerre éreztem magam nyomorultnak, meglepettnek és tökéletesen boldognak. Azt gondoltam: "El kell tunnöm innen!". Háromszor próbáltam meg talpra állni, harmadjára a gyülekezet vezetoi segítettek, hogy föl tudjak állni. A segédlelkész tartott, míg a pásztor lehozott a szószékrol, és megállt mellettem. Zokogva így szóltam hozzá: "Pásztor, ne engedje, hogy megszakítsam ezt az összejövetelt; kérem, vigyen ki innen!" De a pásztor a vállamra tette a kezét és ezt mondta: "Nem szakítasz félbe semmit, testvérem. Ez Isten jelenléte." Egyszeru szavai szinte megsimogatták a lelkemet. Végezetül két ember segített a járásban. Azt gondoltam, egy jól elkülönített helyre vezetnek majd, hiszen kétségbeesetten vágytam arra, hogy kettesben maradjak Istennel. Ám nekik az a buta ötletük támadt, hogy az elso sorba ültessenek. Tovább reszkettem, és szinte percenként leestem a földre. Ilyenkor rendszerint valakinek föl kellett emelnie, és felültetnie a székre. Ekkor kiáltozni kezdtem. Mivel épp nálam volt a kendom, befogtam vele a számat és azt mondtam magamnak: "Nem szakíthatom félbe ezt az összejövetelt!" Minden tolem telhetot megtettem, hogy megfékezzem magam, ám minél jobban próbáltam, annál erosebbek voltak a Szent Szellem hullámai, amelyek elborítottak engem. Kis idovel késobb tanultam meg, hogy amit tapasztaltam, Isten tüze volt. Amint azt már a bevezetoben említettem, ez a szent tuz nem más, mint az a közvetlen isteni érintés, amely arra ösztönöz, hogy gyulöljük a bunt, és szeressük a tisztaságot; teszi ezt pedig azzal a céllal, hogy lelkeket nyerjünk meg Isten országa számára. Olyan, emészto szenvedély ez, amely elvégzi bennünk, hogy Istent teljes szívünkbol, teljes lelkünkbol, teljes elménkbol és teljes eronkbol szeressük. E napon valóságosan is éreztem, hogy a dicsoség hullámai elborították testemet. Isten dicsosége volt jelen. Abban a pillanatban nem tudtam, hogyan is viszonyuljak hozzá, ám most már tudom, hogy Isten tüze nagyon is a Biblia szerinti. Amikor Keresztelo János Krisztus útját készítette, utalt már a tuz keresztségére, amikor ezt mondta:

Én ugyan vízzel keresztellek titeket megtérésre, de aki utánam jo, erosebb nálamnál, akinek saruját hordozni sem vagyok méltó; o Szent Lélekkel és tuzzel keresztel majd titeket. (Mt 3,11)

A következo versben János azt mondja:

Akinek szóró lapát van az o kezében, és megtisztítja az o szérujét; és az o gabonáját csurbe takarítja, a polyvát pedig megégeti olthatatlan tuzzel. (Mt 3,12)

Az O tüze szent tuz; nem alszik el és megégeti az életünkben lévo bunt. Akik nem vetik alá magukat az O tüzének, teljességgel meg fognak égni, mint az apró szalma. Lángja égni fog - vagy megtisztításunkra, vagy pedig ítéletünkre.

APÓSOMÉKKAL SZEMBEKERÜLVE

Anélkül, hogy engedélyt kért volna tolem, valaki bement a gyülekezet irodájába és fölhívta annak a gyülekezetnek a pásztorát, ahol késobb prédikáltam volna, és ezt mondta neki: "Úgy tunik, hogy testvérünk nem fog ma tudni közöttetek szolgálni." Két hetembe került, míg végre eljutottam abba a gyülekezetbe prédikálni! Miközben az elso sorban a székembe süllyedtem, azt gondoltam: "Ó, milyen csodálatos Isten hatalmának ez a hulláma! Bizonyos vagyok abban, hogy ma reggel erovel fogok prédikálni!" Észre sem vettem, hogy idoközben másfél óra telt el. A szolgálat vége felé a pásztor odajött hozzám, fölsegített, és elém tette a mikrofont, mivel azt akarta, hogy szolgáljak egy keveset a gyülekezetnek. Amikor megpróbáltam szólni, ráeszméltem, hogy nem beszélek helyesen. Jól tudom, hogy spanyol akcentussal beszélem az angolt, ám ez még annál is szörnyubben sikerült. Néhányan odajöttek hozzám, hogy imádkozzak értük, és azt vettem észre, hogy imádságom után néhányan éppen úgy reszkettek, mint én. Megrémültem; túl sok volt mindez egyetlen napra. Ezután egy atyafi kissé kellemetlen kérdést tett fel nekem: "Testvér, szüksége van valakire, aki hazavinné?" Azt feleltem neki: "Igen, attól tartok, szükségem lesz rá." Bérelt autóm volt ugyanis, és ez a testvér elvitt vele hazáig. Egyetlen imádság volt bennem, mikor apósomék házához értünk. Miközben továbbra is reszkettem, sírtam és nevettem, így imádkoztam: "Uram, kérlek, ne engedd, hogy apósomék ebben az állapotban lássanak!" Azért imádkoztam, hogy lehetoleg ne legyenek otthon, amikor megérkezek. Valóban nagyon könyörögtem ezért. Engedjék meg, hogy megmagyarázzam: apósomék keresztények és szeretik az Urat. Hiszem, hogy ugyanannak a mennyei Királyságnak vagyunk a lakosai, de különbözo városrészben lakunk; az évek során felgyult közöttünk némi teológiai feszültség. Így imádkoztam hát: "Uram, ne engedd, hogy ez szakadást okozzon közöttünk!" Amikor kinyitottuk a lakásajtót, apósomék ott álltak velem szemben. Nem tudtam rendesen járni, és a testvér, aki hazahozott, tartott engem, hogy el ne essek. Nem tudtam teljesen érthetoen beszélni sem, de emlékszem, hogy ezt mondtam anyósomnak: "Mama, ne aggódj, jól vagyok. De kérlek, ne nézz rám!" Anyósom azonnal az ég felé emelte kezeit, és sírva fakadt; majd elkezdte Istent dicsoíteni, azután háromnapos böjtbe kezdett. Amikor pedig szobám felé tartottam, meglepetésemre hallottam, hogy így kiált: "Ez az, amire gyülekezeteinknek szüksége van!" A gyülekezeti testvér beszélni kezdett velük, elmesélte, mi történt, közben lehetoségem volt eljutnom szobámig. Nem voltam képes járni, csak vonszoltam magam, szinte másztam. Lassan jutottam egyre följebb a lépcson. Végül felértem második emeleti szobámba, és magamra zártam az ajtót. Milyen boldog voltam, hogy végre egyedül lehetek! Továbbra is reszkettem és sírtam, anélkül, hogy tudtam volna, mi is történik velem. Két órával késobb azonban ezek a tünetek teljesen megszuntek, és minden visszazökkent a régi kerékvágásba, nem remegtem többet. Azt gondoltam: "Sok mindenrol kell majd mesélnem, La Plata-i gyülekezetemnek." Akkor még úgy hittem, különös tapasztalataim ezzel véget értek.

NEM PUSZTÁN ÉRINTÉS VOLT, HANEM ÁTALAKULÁS

Mivel úgy gondoltam, ismét rendben vagyok, lementem, hogy elmagyarázzam apósoméknak a történteket. Azonban mielott még ezt megtehettem volna, anyósom elém tett egy tál ételt, és így szólt: "Milyen csodálatos az Úr!" Amikor ezt mondta, éreztem, hogy Isten dicsosége újra rám nehezedik. Hátraestem a földön, és elkezdtem remegni. Azután, ismét a lépcsok felé kezdtem vonszolni magam, hogy szobámba juthassak. Mindeközben meg kellett volna beszélnem egy másik környékbeli pásztorral is, hogy mikor menjek szolgálni a gyülekezetébe, de még egy telefont sem voltam képes elintézni. Azt gondoltam: "Uram, ha ez a tuz Toled van, miért nem engeded, hogy elvégezzem a munkámat? Nagyon elfoglalt vagyok, sokkal elfoglaltabb, mint eddig bármikor." Íróasztalomon rettento hosszú listája várt mindazoknak a tennivalóknak, amelyek mind-mind reám vártak. Ráadásul a repülojegy is drága volt, és éreztem, az a felelosségem, hogy elvégezzem a dolgaimat. Ránéztem a listára, a lista pedig visszanézett rám. Arra vágytam, hogy idomet az Úr szolgálatába állítsam; ám úgy látszott, az Úrnak más tervei voltak velem. Ot, cseppet sem érdekelte a határidonaplóm, s mi több, teljesen meghiúsította a benne tervezetteket. Azon az estén olyan gyulésre mentem, amelyen több felekezet is részt vett. A hátsó sorok egyikébe ültem, amikor hirtelen az Úr jelenléte ismét rám nehezedett, és ellenorizhetetlenül remegni kezdtem. Azt mondtam magamban: "Nem tudom, mit fognak szólni az emberek, ha ez megint elkezdodik!" Így aztán kirohantam a kocsimba, és tovább reszkettem, miközben egyik településtol a másikig hajtottam. Csak arra vágytam, hogy újra apósomék házához érjek, és ott elrejtozhessek. 

*****
Az Urat cseppet sem érdekelte a határidonaplóm: teljesen meghiúsította a benne tervezetteket!

*****

A következo napon Isten jelenléte még sokkal hatalmasabb volt. Reggel hét órakor elkezdtem kivasalni az ingemet, mert el akartam menni, hogy végre elvégezzem azokat a feladatokat, amelyeket Isten ügyében el kellett végeznem; de nem fejezhettem be a vasalást csaknem délután háromig, mert mialatt vasaltam, Isten dicsosége betöltötte a szobát és én a földre estem és imádtam Ot.

JELENLÉTÉNEK MEGNYILVÁNULÁSA

Isten nem olyan, mint mi: sokkal hatalmasabb, ezért nem eroltetheto bele régi sablonjainkba. Ezért történhet, hogy nem áradhat ki az életedben a Szent Szellem, ha megorzöd azt a bizonyos "régi tömlo"-t. A Szellem új bora csak új tömlobe ömölhet. Ha már nagyon belegyökereztél régi szokásaidba és életmódodba, akkor eljön a Szent Szellem, s össze fogja törni a régit. Az új tömlok mindig különbözok, mert képesek a tágulásra. Az Úr sokaknak közületek különleges rugalmasságot fog adni a Szent Szellem számára. Akkor azt fogod mondani: "Uram, én ki tudok nyílni, nem számít, hogy több vagyok 40, 50, vagy 60 évesnél: szívemben van elég hely a Te akaratod számára." A Máté 3,11-ben ez áll: "o Szent Szellemmel és tuzzel keresztel majd titeket." Annyi ember van, aki ezt mondja: "Áh, én már 5 évvel ezelott megkaptam a Szent Szellemet." Hiszem, hogy a Szent Szellem akkor vesz lakozást szíveinkben, amikor befogadjuk Jézust: ez a kezdet. Jelenléte velünk van. Nem lehetnénk keresztények a Szelleme nélkül. Azonban még csak ezután következik a Szent Szellem keresztsége. Amikor befogadjuk Krisztust, a Szent Szellem lakozást vesz bennünk. Amikor pedig részesei leszünk a Szellem keresztségének, a Szellem kiárad és túlcsordul rajtunk keresztül. Sok külso megnyilvánulása lehet ennek, attól függoen, hogy Isten hogy akarja; de a biztos külso bizonyosság: az ero a bizonyságtételre (lásd ApCsel 1,8), és megújult szenvedély Isten és a lelkek felé. Valahogyan elkövettük azt a hibát, hogy elválasztottuk a Szent Szellem keresztségét a Szent Szellem tüzétol. Emlékeznünk kell Keresztelo János szavaira, aki nem választotta ketté ezt a két dolgot, hanem azt mondta, hogy Jézus Szent Szellemmel és tuzzel keresztel meg bennünket. Az egyik együtt jár a másikkal. Arra vagyunk teremtve, hogy nagy tetteket hajtsunk végre Isten ügyéért, és szent szenvedélytol áthatott életet éljünk. Sok keresztény nem terem gyümölcsöt, mert így gondolkodik: "Megkaptam a Szent Szellemet, de nincs tüzem. Nincs meg bennem a tuz a népek, a városom, vagy elveszett családtagjaim felé." Testvéreim, O olyan hatalmasan munkálkodik, mint eddig még soha, és kinyilatkoztatja magát jelek, csodák és erok megnyilvánulása által. Úgy hiszem, hogy a Szent Szellem tegnap, ma, és holnap is ugyanaz, de O dönti el, hogyan kívánja kijelenteni Önmagát népének. Megmutathatja magát a kenet egy csodálatos folyama által, de akár Isten vad tüze által is. O van a földrengésben, de benne van a csendes szélsusogásban is. A kenet gyönyöruséges, és úgy lehet leírni, mint azoknak az ajándékoknak és kegyelemnek a forrását, amelyeket Isten nekünk készített. Ez nem más, mint Isten kézzelfogható jelenléte, hogy betölthessük szolgálatunkat. A tuz azonban vad, és mindent felemészt, amid csak van! A tuz lángra gyújtja a kenetet, és arra indít minket, hogy a szentség magasabb szintjeire jussunk el. A tuz hatalmat ad nekünk; a kenet ellát bennünket. Isten dönti el, hogyan kíván megnyilatkozni, de kétségtelen, hogy az Úr viszonya egyházával ezekben a napokban erosebb, mint máskor. Jézus Krisztus Menyasszonya már csaknem teljesen kész a Volegény fogadására. A Szent Szellem az utolsó ráncokat vasalja ki éppen, az utolsó foltokat tisztítja már a fehér ruhán. Szépséges Egyházat készít elo a nagy esküvore, amelyet Egyháza és a mi Megváltónk, Jézus Krisztus köt majd! Készen állsz arra, hogy a Szent Szellem terveid közé nyúljon, és azt tegye, amit jónak lát? Néha azt mondjuk: "Uram, változtasd meg az életemet, de ne érj hozzá a szokásaimhoz. Ne lépj biztonságot adó területeimre sem. Ez itt az én kényelmesen bebútorozott világom, és nem szeretném, ha túlságosan közel jönnél." A baj csak akkor jelentkezik, ha ébredésért könyörögsz, és a végén megkapod! Az Úr erovel kíván leszállni minden emberre. Mindnyájunkra. Ám ehhez hagynunk kell, hogy a Szent Szellem elvégezze feladatát, méghozzá a maga módján és a maga idejében, mert a Mindenható Isten az Úr!